2017. január 15., vasárnap

Kolozsvári Grandpierre Emil: Egy házasság előtörténete

kép forrása
Kevés ütősebb regény-alany létezik a Valóságnál. Olyan fordulatok, hiteles hangnem, emberi szereplők fűszerezik az életrajzi regényeket, amitől sokkal könnyebb azonosulni a történettel. Így éreztem Turányi Eszter és Árvai Ákos élettörténetének, egymásra találásának olvasása közben is.

Fülszöveg:
Kolozsvári Grandpierre Emil könyve nem része az önéletrajzi ciklusnak, de a családi dokumentumok, feljegyzése, emlékek kutatása közben találkozott az író Árvai Ákos vegyészmérnök és Turányi Eszter az ötvenes években kitelepített egykori követ lányának történetével. A két fiatal életében a család és a kor, a körülmények sors- és jellemformáló hatását, erejét kívánja bemutatni. A rendkívül olvasmányos, szerelmi szálakban, erotikus jelenetekben gazdag, fordulatos regény a törvénysértések, kitelepítések éveiben, feszült történeti háttér előtt pereg, amikor nemcsak az idejétmúlt családi hagyományok, hanem az eltorzult társadalmi viszonyok, a korszak "illemtanának elvárásai" sem kedveztek a hivatásukat, életformájukat kereső szereplők önmegvalósításának. Az író a hami, kiüresedett polgári erkölcsöket éppoly kíméletlen, gyilkos iróniával ábrázolja, mint az életörömöt, a cselekvési energiát pusztító "csodakádereket".

A történet:
Nagy kétségeink nem lehetnek az elbeszélés végkimenetelével kapcsolatban, de végig drukkolhatunk először Ákosnak, majd Eszternek, hogy épségben felnevelkedjenek a szülők olykor ártó-féltő szeretete, és a történelmi viszontagságok ellenére is. A három részre tagolt történetben először az Árvai családdal, a második szakaszban Turányiék életével, végül az utolsó egységben a két fiatal egymásra találásával ismertet meg bennünket az elbeszélő, miközben hűen ábrázolja a második világháború utáni Magyarországot.

Ami tetszett: 
Tetszett, hogy minden ízében  magyar: mókás, hogy magam is ismerek "Turányiakat", hogy azokat az utcákat járják Budapesten, amiket én is ismerek, és szinte oda tudtam képzelni a főszereplőket egy-egy fővárosi padra olvasás közben. No meg persze a Balatonnál kibontakozó szerelem- ki ne emlékezne szívesen balaton-parti nyári szerelmekre?
Tetszett a valósághű ábrázolás: nem kell az a tömérdek gyilkolászás és agresszió (amit a mai filmekben olyannyira hangsúlyoznak) ahhoz, hogy megkeserítsük egy másik ember életét. Elég, ha a kitelepítetteknek nem biztosítanak mondjuk wc-t...Pár napon belül, aki kicsit is szemérmesebb, bélcsavarodást kap. Aki nem élt meg ilyesmit, bele sem gondol szerintem, (legalábbis én ritkán,) mekkora megrázkódtatás lehet egy megbecsült embernek, ha egyik pillanatról a másikra semmibe veszik... Az egyik szereplő ezt így fogalmazza meg: "...az egyik legocsmányabb bűn, amit ember ember ellen elkövethet, hogy kiforgatja az egyéniségéből."
Ami talán kicsit el lett túlozva: olyan érzésem volt az élettörténetek olvasása közben, mintha az ember személyiségének 90%-át a szüleivel való kapcsolat, és a szexuális érés első lépései határoznák meg egy az egyben. Persze nem vagyok pszichológus, hogy tudjam, így van-e, de kicsit hangsúlyosnak éreztem. De mindent egybe vetve, egy jó korrajznak, történetnek találom a könyvet.

Ajánlom:
Talán, ha lányom lenne, 14-15 éves kora után adnám a kezébe, fiúknak kevésbé gondolnám, hogy érdekes, de nem tiltanám el tőlük persze. :D 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése