2016. február 8., hétfő

17. Nonek mese: Perpatvar a konyhában

-No, mi ez a rumli a nappali közepén?- Tudakolta Nagypapa, ahogy fotelébe ereszkedve körbepillantott a szobán. Azt már megszokta, hogy esténként megtelik Mese-birodalma a környék aprajával, és még a falvédőről is gyerekek csüngnek, de ahhoz nem volt hozzászokva, hogy Nagymama összes fazekát, lábosát, bödönét, vájlingját, tálát, fakanalát, evőeszközét a nappaliba hurcolva valóságos mesterkonyhát varázsolunk kedvenc karosszéke köré.
-Nagypapa, nincs időnk erre, főzni tanulunk.- Felelt fontoskodva Tündi, miközben a többieket igazgatta- Izsák, te hozd be a bögréket és csészéket, Donát, te pedig a gyúródeszkát, fontos!
-No lám, pont olyan érzésem van, mint mikor legutóbb Liba Linda konyhájában jártam...- Mosolyodott el Nagyapa.
-Liba Linda? Ő is szakácsnőnek készült?- hagyta abba egy pillanatra Tündi a dirigálást.
-Nem egészen.. Ő inkább férjhez akart menni. -Kezdte Nagypapa a mesét, mi pedig azonnal abbahagytunk mindenféle kotyvasztást, és tágra nyílt szemekkel képzeltük magunk elé a Lúd-lak konyháját, ahol Liba Lindát megtanították főzni. Ugyanis Pulyka Piri, a tanya rangidős gazdasszonya egy szép napon ígyszólt hozzá:
-Kislányom, most, hogy csibéből libalánnyá cseperedtél, ideje kitanulnod a konyha rejtelmeit, különben sosem találsz egy becsületes gúnárt magadnak! Már össze is készítettük anyáddal a hozzávalókat, nincs mese, ma megtanítunk főzni!
-És mi lesz a menü? Gá-gá-gábona, vagy gálóca? Gálágonya? Gálya?- Pillogott Linda.
-Nem gálya hanem zsálya- Puffogott a pulykaasszonyság- Látszik, hogy nem voltál még tűzhely közelében.. Méghogy galóca... Kész botrány ez a lány!
Látta szegény Piri, hogy ide nagyobb segítség kell, mint gondolta, így aztán odacsődítette a tanya madarainak apraját-nagyját, hogy segítsenek csodát művelni a libácskával, és faragjanak belőle együtt háziasszonyt. Jött is nagy buzgalommal veréb, tyúk, fácán, gólya, kacsa, vércse, de még egy hatalmas futómadár is a szomszédos struccfarmról. Lett is nagy tumultus és csipogás a konyhában, ahol első körben el kellett dönteni, mi legyen a főfogás.
- Egy kis vagdaltveréb vereshagymával, az az igazi étek!- Nyelt egy nagyot a vércse.  Szegény Veréb Virma erre akkorát sikkantott ijedtében, hogy alig bírták megnyugtatni a többiek:
-Dehogy eszünk verebet!- Kotkodácsolt a tyúk- Én egy gazdag zöldséglevesre gondoltam, az minden étel alapja. Te mit javasolsz Virma?
-Valami csírasalátát, az egészséges, finom csipegetnivaló..
-Még csak a magok hiányoznának! Alig bírom lenyelni, úgy utálom, biztos érzékenységem, vagy allergiám van rá, inkább valami gyíkfarokkal fűszerezett homokkőlevest tanítsunk neki, az serkenti az emésztést!- Javasolta a strucc. Na, ettől mindenki öklendezni kezdett, ki is küldték szegény struccot a konyhából, hiszen amúgy is alig fért be a hosszú nyakával.
-Kukoricakrémleves esetleg? Pirított napraforgómaggal tálalom az Uramnak, és még sosem volt panasz.- Vetette közbe udvariasan a fácán dáma. Erre már többen helyeseltek, de voltak, akik még ezt is ellenezték. Sehogy sem tudtak megegyezni, végül már egymást tépték az összegyűltek a nagy vita hevében. A fél nap csiviteléstől hangos vitatkozással telt, a konyha pedig megtépázott madarakkal, és lecsipkedett tollakkal lett teli, ahelyett, hogy finom ételek sorakoztak volna benne. Még a strucc is bedugta a fejét egy ablakon, úgy csipkedte a többieket, nehogy kimaradjon a csihi-puhiból. Akkora perpatvart csaptak, hogy az alkonyatkor arra kóborló Galamb Anyó betévedt a konyhába, és csodálkozva kérdezte:
-Mi ez? Vacsora csata?
-Nem tudjuk eldönteni, mit főzzünk.. Nincs étel, amit mindenki szeretne! - Hápogota a kacsa.
-Ejj-ejj jómadarak- burukkolt a jóságos Galamb néne- Hát nem ismeritek a régi közpondást?
 Az ételt megenni kell, 
nem szeretni, 
egymást szeretni kell, 
nem megenni.

Megszeppenve hallgatták a madarak, és a jó Galamb Anyó tanácsát hallva megfogadták, hogy ezután minden nap közösen főzik meg egy-egy háziasszony kedvenc eledelét.
Így főzőcskézzetek legközelebb ti is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése