2015. február 6., péntek

10. Nonek mese: Kutyakalamajka

Kurta Katus és Batár Batus első találkozása
- No mi az mazsolák, kezdhetem a mesét?- Kérdezte Nagypapa egyik este, épp mikor kezdett eluralkodni a káosz a varázsnappaliban, ami aznap épp kutyaóllá változott. El is magyaráztuk Nagypapának, hogy nem mazsolák vagyunk, hanem kutyák, és különben is vigyázzon, merre lép, nehogy az elásott csontokba botoljon, még akkor se, ha csak legódaraboknak látja őket.
- Aha, szóval csontokért folyik a bandaháború? - Álmélkodott el komoly hangon, de szája szélén már ott huncutkodott az az apró mosoly, ami előre sejttette a mai történet közeledtét. - Lilikém, ne harapdáld a Lackó kisujját, csak jó kiskutyáknak mondom el, milyen volt az én apukám két ebe!- No, ha mindenki elhelyezkedett, kezdődhet a mese.
Réges-rég, annál is sokkal régebben, mint mikor megszülettetek, mikor még az én édesapám volt olyan virgonc kisgyerek, mint ti most, volt két kutyusa. Az egyik egy tömzsi kis bulldog-lányka: Katus, a másik egy öreg tiszteletben álló angol véreb: Batus. Batus már jó ideje szolgált a háznál, mikor kikönyörögte magának apám a második kutyust, s ekkor érkezett a házhoz Katus.
Mindenki azt hitte, hogy a két kutya egycsapásra megszereti egymást, hanem ez pont ellenkezőképp sült el. Mikor bemutatták őket egymásnak, Katus azon nyomban szökdécselni kezdett az öreg körül:
-Vaúú, Batár Batus a vén szatyor, ott a nyála mindenhol! Vahihii!
Batust sem kellett félteni, úgy felmérgesítette Katus, hogy rögtön visszavágott:
- Mit ugatsz, Kurta Katus? Még egy egér sem ijed meg tőled, olyan kicsi vagy, vahh.
Hiába békítette őket a Gazda, mindenen marakodtak, egymástól csontot loptak, s ha Katus elfoglalta Batus helyét a kanapé tövében, bizony Batus mind megette a kettőjüknek szánt vacsora-falatkákat. Így huzakodtak, veszekedtek, keserítették egymás életét, míg a gazdájuk meg nem elégelte, és kölcsönkérte a szomszéd macskáját. Szépen beültette Cilót az ölébe, és egész nap csak vele törődött.
Más se kellett a két rosszcsontnak, mindkettő rögtön Cilóra vetette magát és üldözőbe vették, de a macska ravasz kis állat: Katus a lépcső korlátja közé szorult a fogócska végére, Batus pedig agyrázkódást kapott, az alacsony asztalka alatti rohangászástól. A hajsza végén ott hevert a két kutya a lépcsőn megtörten (illetve Katus a korlátba szorulva lebegett a lépcső felett), mikor a macska egész közel merészkedett és nagyot kacagott rajtuk.:
-Miahhaha, miaú, miacsudát műveltek ti buta kutyák? Ahelyett, hogy összefogtatok volna, hisz akkor elkaptatok volna, még keresztbe is tettetek egymásnak fogócska közben! Pedig ha összetartotok, bekeríthettetek volna, és Katus kergethetett volna az asztal felől, Batus, te pedig a lépcsőn. Miért nem békültök ki?- azzal Ciló odébbtipegett gondosan ápolt tappancsain, és megkérte a Gazdát, hogy vigye őt innen haza, erről a kutyaszagú helyről.
Batár Batus és Kurta Katus pedig egymásra pillantott bűnbánóan:
-Vaú, Batú, ne haragudj a cukkolásért, hiába vagy ilyen kutyakolosszus, nálad okosabb ebbel még nem találkoztam!
-Katu kutyu, te is bocsáss meg, bizony, amilyen kerek vagy, olyan nagy az erőd is, csak féltem, hogy nálam jobban megszeretnek.
-Én attól, hogy sosem fognak...- töprengett el Kurta Katus. Aztán békítőleg elvakkantotta magát- Hanem a nevem megtartom, igen találó.
-A Batár Batus sem rossz.- vigyorodott el a véreb, azzal kiráncigálta házőrző pajtását a lépcsőlécek közül.- Legyünk barátok, Kurta Katus!
-Legyünk!

1 megjegyzés: