2015. január 9., péntek

9. Nonek mese: Szerencsekirály

uralkodóként
-No, mindenki készen áll, kezdhetjük a  mesét? - Kérdezte Nagyapa vidáman, hiszen szombatonként egész nap nem dolgozott.-miről is szóljon ma a mese?... Hétvégén egész nap a kertben tüsténkedett, Nagymamának segített a ház körül, vagy épp jogi tanulmányokat olvasgatott megszokott karosszékében. Egyszóval azt csinálta, amit csak szeretett volna. Mi is korábban érkeztünk ilyenkor, így az esti meséből valóságos mesedélután kerekedett.
-Mekkora szerencse, hogy hétvége van! -Sóhajtott Katika.- Úgy szeretem, mikor mindenki itthon van.
-A Szerencsét hallom emlegetni? De hisz Róla még nem is meséltem nektek! Pedig ismertem egy fiatal gulyás legényt, aki jó barátságban volt vele.
-Ki az a gulyás Nagypapa? Feltétlen mesélj róla!- Kérlelte Samu.
-A gulyások őrzik a marha csordát, a gulyát. Innen nevezték el a gulyáslevest is, amit a gulyások ettek. Azt tán ismeritek!
-Hogyne ismernénk, tegnap is az volt az ebéd! -Rikkantott valamelyikünk. - És ez a gulyás legény jól főzött gulyás levest?
-De még mennyire! De valamihez még ennél is jobban értett: ő találta a legtöbb négylevelű lóherét életében. Ahogy legeltette csordáját, folyton-folyvást járta a mezőket, réteket, és mindenhol annyi szerencse-növénykét gyűjtött, hogy valóságos bokrétával tért haza minden áldott este. S ahogy betért a faluba, mindenkinek ajándékozott egyet-egyet az ő hatalmas szerencsecsokrából.:
-Tessék néném, ne búslakodjon azzal a pár szál rőzsével, amit gyűjtött, adok egy lóherét, hátha jobbra fordul sora!- szólt egy falubeli anyókának.
-Isten hálálja meg fiam, fogadd el cserébe ezt a szép piros almát, ezt is most szedtem az erdőn.
Ahogy ment tovább, egy horzsolt térdű kisgyereket látott az úton, rögtön segített neki feltápászkodni, és adott egyet a csokorból.
-Hé te kiskölyök! Válassz egy szál szerencsét, nehogy még egyszer eless!
-Jajj, igazán köszi, majd meghálálom! -ugrándozott el a gyerek.
És így ment ez tovább, míg haza nem hajtotta a gulyát. De addigra már nem is maradt a bokréta lóheréből egy szál se. Mégsem bánta gulyás legény, azt mondta, neki nem kell a szerencse, hisz csak egy gulyára vigyáz, az szerencse nélkül is megy.
Híre ment ám az egész országban a falu nagy szerencséjének, és mikor meghalt a király, megválasztották a szerencsehozó gulyás fiút az ország urának, hátha egész népére szerencsét hoz.
Utoljára kihajtotta a marhacsordát a legény, és annyi tengersok lóherét letépett, hogy szinte üres lett utána a rét, mégsem adott belőle senkinek. Pedig most is találkozott a rőzsés nénivel hazafelé, de most így szólt hozzá:
-Ó néném asszony, látom, megint kevés rőzsét gyűjtött, de sajnos most nem segíthetek, tudja holnap átveszem a koronát, és minden szerencsére szükségem lesz, hogy jó uralkodó legyek.
-Nem baj fiam, tégy amit jónak látsz- Legyintett szomorkásan a néni, és tovasántikált.

Hanem gulyás barátom nem lett jó király: álló nap csak a szerencsehozó bokrétát szorongatta, lóhere-kutató csapatokat szervezett, és kirendelte, hogy az országban fellelhető összes ilyen növényt adják neki: mással sem törődött, csak a saját szerencséjével. Ám hiába foglalkozott vele, egyre nyomorultabb lett. Mert a Szerencse bizony olyan barát, minél többet törődsz vele, annál jobban elhanyagol. S a nép megutálta a szerencsétlen királyt. Már nem is szóltak hozzá, kiürült a palota, csak a nevetséges, megöregedett Szerencsekirály ült a hideg trónteremben a rengeteg négylevelűjével.
Míg nem egyszer valaki kopogtatott, palotája óriási vas ajtaján.
-Ki zavar?- Mordult ajtót nyitva a vén király.
-Én vagyok, a kiskölyök a faluból, aki megígérte, hogy egyszer meghálálja a segítséget. Emlékszik rám, gulyás bácsi?
-Hogyne emlékeznék! Az én falumból jöttél! -Csillant fel a király szeme.- Mi szél hozott erre?
-Jöttem betartani az ígéretem. -Mosolygott a legényke- Felnőttem, szabóinas lettem, és sokat gondolkoztam a mi királyunkról, míg jutottam valamire, remélem meghallgat!
-Mondjad fiam!
-Nem a szerencse miatt volt olyan jó sora, hanem a kedvessége révén. Azért szerette mindenki, mert ahol tudott, önzetlenül segített nekünk! Tegye ezt most is, még akkor is, ha király!
-Mondasz valamit te legény.. Mostantól jó király leszek!- Azzal úgy kihajította a lóheréket az ablakon, hogy az ország minden megyéjébe szóródott egy csokorra való.
Nem is volt több probléma a királyságban. A népnek arany élete lett, mintha a királyt kicserélték volna, akinek főtanácsosa a kis szabóinas minden döntésben segített.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése